Gyorshír "Faternak"

...illetve többen írták, hogy írjak picit a Konyhán kívüli életről is -mintha az számítana:-) -.
Ídösapám mindig attól fél(t), hogy hamar elkótyavetyélem a pénzemet. Így volt ez most is és így lesz az egész stázs-utazásom alatt. Most csak egy apró megnyugvást szeretnék adni neki, nem dobálom ki a pénzt az ablakon, nem költöm cigire, csak napi egy sört iszok és az élelmezésemen spórolok a legtöbbet. Pedig lehet, nem kéne…
A Konyhán van napi három étkezés, reggeli, ebéd és vacsora is, a hotel személyzetiből, viszont ha úgy dolgozom, hogy csak az egyiken tudok ott lenni, akkor a másik kettőt vagy hanyagolnom kell, vagy önerőből megoldanom. Kiváltképp, hogy vasárnap és hétfőn zárva vagyunk, így ezekre a napokra teljes ellátást kell biztosítanom. A múltkor könnyedén telepakoltam ebédre a tányéromat tacoval, mire a kollegák csak néztek, hogy bizos éhes vagyok. Mondtam, hogy annyira nem, de nem volt reggelim, valószínúleg nem lesz vacsim se, és a következő reggeli is kétséges, így most egy tányéron halmozok föl három fogást. Plusz a negyedik egy saláta, csak hogy adjunk az egészséges táplálkozásra is.
Így történhetett, hogy szombat délután azon vettem észre magam, hogy egy (a belvárosban amúgy meglepően ritkán előforduló) élelmiszer-boltban számolom a nagy és kis kiszerelések közötti árkülönbséget és próbálok olyan minimál alapanyagokat venni, amelyek többféle formában is felhasználhatóak, hidegen, melegen, reggel és este. Hamar meg is született a választás, akciós paradicsom, kilós sajt, alig lejárt kenyér (na jó, azért ennyire nem volt durva) és egy nagyon gusztusosnak kinéző „blood pudding”. Mondanom sem kell, ez volt a legolcsóbb húskészítmény a krinolin után, de azt azért most mégse. Bizony, annyira maradandó élményt hagyott bennem a Corso féle véreshurka, hogy újra át akartam érezni azt az íz-élményt. Plusz még egy svéd specialitás, egy erős mustár. Csak, hogy valami íze is legyen.

Mint kiderült, az egyik választás jobb lett, mint a másik. Egy korai 2pm-es ébredés után neki is álltam összeütni egy kis reggelit, mi is lehetne jobb egy kis sült véreshurkánál-puddingnál-!? Sajnos meg is történt az eset:

Magyar ház, magyar fűszerek, kis pirospaprika ugye sosem árthat. Ennek a puddingnak sem ártott...de nem is használt. Később jött még egy jó adag só, akkor legalább sós volt, utána nagycsipet bors, attól meg finom borsos lett. De Corso élmény közel se távol. Annyi ízkombóval próbálkoztam, hogy hirtelen a nagy keresgélésben el is tűnt a pudding. De az élmény megmaradt.

Persze nem hagytam annyiban a dolgot, jól belaktam tőle, azért csak 84% zsír, így egy ideig nem kellett hozzá nyúlnom. Vacsira maradtam a sajtos-paradicsomos pirítósnál, biztos ami biztos. Csak itt meg a mustárral próbálkoztam, azt se kellett volna. A svédek sok mindenhez értenek, de ehhez a mustárhoz nem

No de új nap, új ötletek. Véreshurkás kenyér-saláta. Kenyérkocka pirít, puddingot kicsire kockáz, jó előre fűszerez, intenzíven, meg egy kicsit még jobban, lepirít, szinte már ég (legalább az is ízt ad neki), paradicsom kocka rádob, összeforral, kenyérkockával lazán összeforgat. Tetejére sajtot reszel.

...

A képet nem rakom fel.

De az íz terén jelentős változás figyelhető meg. Sikerült elnyomni a pudding krémes-véres-nyers ízét. Nem is lett rossz. Az éhség nagy úr. A sivatag közepén még egy szlovén sör is jól esne.

De sajnos így sem sikerült végleg megszabadulnom tőle, ki csak nem dobhatom, mit szólna Ídösapám. Az utolsó metamorfózis gyanánt valami olyan kellett, ami végleg elveszi a kedvemet attól, hogy legközelebb blood-puddingot vegyek. A sors keze a szobámban levő szekrény rejtekéből adott égi jelet, egy ott maradt ananász és mandarin konzerv formájában. Véreshurka, ananász, mandarin, paradicsom, sajt...hmmm...már csak ezt az egy gátat kell átugranom és vége véres-puddingos napjaimnak.

Hogy mi lett belőle?

fűszeres cruton, gyümölcsös vér-raguval, sült paradicsommal és sajt ropogóssal.

Annyira lefoglalt az ízek párosítása, hogy megint sikerült hamar kiürítenem a tányért. De isten az atyám, finom volt. Ezért megérte megvenni azt a vér-tömböt.

A legközelebbi vásárlás alkalmával aranyos dolgra lettem figyelmes. "Kolbász" felirat! Igen, mi magyarok ott vagyunk egy stockholmi kis üzlet polcán!

Csak kár, hogy Chorizo néven adják:-(

De ami még nagyobb örömöt okozott, az a marha-kínálat. Otthon az a hír járja, hogy a legtöbb marhának csak a bélszín, hátszín részét lehet frissen sütni, melyek nem kimondottan ízesek, a többi nem igazán márványozott (egy kis ismertető, milyen is egy márványos marha), illetve a hentesek nem veszik a fáradságot, hogy megkeressék azokat a részeket, melyeket ily módon lehetne elkészíteni. Itt, ebben az aluljárói kisboltban, minimum nyolc féle, frissen-sütésre alkalmas marhahúst kínáltak, szeletelve, védőgázban. Nem tudom én milyen részt vettem, csak annyit, hogy ez volt a legolcsóbb. De ez is így nézett ki. Kellemesen márványos, élénk színű, a szavatossági idejét meg sem kellett néznem hogy tudjam, milyen friss az áru.

A sütés meg csak forró serpenyő, só bors, egy perc itt, egy perc ott, porhanyósságra felért egy magyar hátszínnel, csak még íze is volt. És ez szomorú. De ha valaki ismer jó hentest meg marhát, az írja meg, hadd okuljunk belőle!

Az elején írtam ,hogy végre a Konyhán kívüli dolgokról fogok írni, de mégis ide lyukadtam ki, a konyhához, kiskával.

Úgyhogy most egy hosszú élménybeszámoló következik Stockholmról, annyi, amennyit én látok belőle!