Frisange, Day 1

Mint kiderült, a vacsorát maga Chef Lea adja a saját házában, egy ismerősének a szülinapja alkalmából. Szóval egy 40 fős catering vacsoráról volt szó. Amint 5-re megérkeztem -vagyis fél5-től 5-ig áztam a bejáratnál- egyből el is kezdtük a végső simításokat. 7-re végeztünk, majd amikor bepakoltunk a kocsiba az első kedves kérdés az volt, hogy kérek-e egy sört. Mivel nem akartam rossz benyomást kelteni, sőt, inkább jót, előadtam az énsohanemiszomsemmilyenmunkaalattártatlanfiúvagyok imázst egy mosolygó "non" kíséretében. Majd láttam, hogy mindenki vesz magának egyet -megjegyzendő, csak kisüveges Heineken volt- és már harmadszorra ajánlották, nagy nehezen, keserves kínok közepette rávettem magam egyre. Persze ez csak egy úgymond baráti rendezvény volt, mindenféle pörgés, feszes program vagy komoly protokoll nélkül. Az éttermi munka alatt nyilvánvalóan nem fogyasztanak semmilyen alkoholt!

Drága jó Gálás múltamnak köszönhetően rendkívül hamar beilleszkedtem a vacsora konyhai ritmusába. Előételek kitálal, kenyeret szel, kis helyen nagy rendet tart, amit kell mosogat, lerámot megszervez...Atesz és Gabesz többször is eszembe jutott, vajon ők hogy szerveznék meg:-)))

A kötetlen hangulat a vacsora alatt is folytatódott, mivel hárman is voltunk szakácsok, nem volt nagy kapkodás. A Heinekent stílszerűen aperitif követte, Gosset pezsgő , Brut Excellence formában. Majd jöhetett egy könnyű fehérbor, a ház bora, egy muskotály. A főételhez természetesen már vörösbor dukált, testes spanyol fajta. Majd utána a munka végeztéig maradtam a fehérbornál.

Az isteni sajt-kenyér-alma kombóm erre az estére a fiókban maradt, helyette végig kóstoltam a kínálatot: frissen szelt Iberico sonka, lazactatár, oliva tapanade, tojássaláta, homársaláta (a homár fél hatkor még ficánkolt!), lazac szendvicske, libamájas pirítós, hideg paradicsom leves sajtkrémmel, bélszín mandulás krokett-szerűséggel, hideg marha tatárral és barna mártással (jus, demi glace...), sajtok: érett brie és kékpenészes, egy kis pisztáciás citromkrém, madeleine, szülinapi kv-s torta.

A kóstolásról annyit, hogy eleinte mindig megkérdeztem, hogy mi micsoda, csak hogy be tudjam azonosítani majd a kérdést kb két másodpercen belül egy felém közelítő falatka követte a kollegák kedves mosolyával fűszerezve. Később céltudatosan kérdeztem, hogy egy-egy kis falatot megkóstolhatok-e, amit heves bólogatás kísért, majd a vége felé megtanulva a rendszert, egyszerűen vettem egy kis darabot.

Amikor megérkeztünk a házba Chef Lea-val is váltottam néhány mondatot, hogy milyen kellemes újra látni, nagyszerű, hogy itt dolgozhatok, köszönöm a lehetőséget...

Majd a végén komoly ábrázattal megkérdezte, hogy boldog vagyok-e, hogy itt lehetek....

Nem értettem a kérdés lényegét, de mondtam, hogy természetesen! Aztán arra gondoltam, talán csak tesztelt, mit mondok, hogy kényszerből vagyok-e itt, vagy kötelességtudatból vagy mert karriert akarok építeni, vagy egyszerűen csak örülök, hogy itt lehetek....nem tudom.

1 körül vége lett a vacsorának, ami azt jelentette, hogy a konyha távozik, a felszolgálók még persze maradnak a vendégekkel. Már a kocsiban ültünk, amikor jött még valaki akitől el kellett búcsúzni. Vissza a konyhába, beszélgetés, mosolygás majd jött a Gálában is sokszor elhangzott célzó-kérdés: akarsz még maradni? :-) Amikor felszolgáló voltam, nem nagyon szerettük ezt a kérdést. Mindenki tudta a választ. A rendezvények vége csak pakolásból állt. 3-5-7 óra kőkemény pakolás. Persze a kollegák korrektek voltak és a legtöbbször az volt a válasz a bankettes felé, hogy ha kell, maradok. De jobban szerettük, ha megmondják, mi legyen. Persze a bankettesek is voltak annyira korrektek, hogy így legalább a kezünkbe adták a döntést, ha valakinek tényleg el kellett mennie vagy nagyon fáradt volt, elmehetett. Itt is ilyesmire számítottam, pár óra múlva elmennek a vendégek, mindent összepakolunk, fel valamilyen kocsikra, majd az étteremben kipakolás, esetleg mivel én vagyok az új fiú, egyből el is mosogathatok, ahogy az Akadémián szokták a szerencsés jelöltek:-)

Természetesen a válasz egy mosolygós "ha tudok még valamit segíteni, szívesen" volt, így visszaballagtam a konyhába lerámot pakolni. A további három óra is meglehetősen jól telt. Beszélgettem az angolul vagy németül tudó kollegákkal, segítettem a maitre d'hotel-nek (a felszolgálók felettese, az éttermi igazgató), aki szemrebbenés nélkül elkezdett evőeszközöket mosogatni a tortához!, és kiderült a sommelier srácról, hogy 7 éve van az étteremben, 19 évesen jött konyhai gyakornokként, majd elvégzett egy sommelier tanfolyamot.

4-kor el is mentek a vendégek, majd jött a megkönnyebbülés, miszerint nem viszünk semmit sehova, majd másnap jön "az ember" és ő mindent elvisz, rendbe tesz.

A sommelier sráccal autóztunk vissza az étterembe, hogy összeszedjem a cuccaimat és visszavigyen a hotelbe, ő már kellemesen mosolygott, szerencsére az úton nem voltak autók, és amúgy is 5 percre lakik az étteremtől. Amikor megérkeztünk feltettem a költőinek ható kérdést: egy sör? A válasz széles mosoly volt. Egyből három lett meg egy jó kis beszélgetés. Adott pár hasznos tippet is a konyhai munkával kapcsolatban, de ez maradjon az én titkom:-)))

Első munkanapnak mindenesetre elég jól sikerült. Éles bevetés szerdán, 8-kor.