Egy kis konyhakultúra

A konyhán pár hét, hónap alatt összeszokott társaság tud kialakulni, mindenki hamar beépül és olyan, mintha mindig is együtt dolgoztak volna. Napi 12 vagy akár 16 óra együtt töltött munka, egymásra utaltság, rengeteg közös élmény. Sokszor a kollegák az egyetlen barátok az adott helyen és még a szabadnapokat is együtt töltik.

Pont emiatt számít igen komoly eseménynek, amikor egy állandó munkatárs elhagyja a csapatot. Persze ez elkerülhetetlen, a legjobb konyhákon is általában csak pár évig maradnak az emberek, itt úgy hallottam olyan két év az átlagos munkaviszony. Egy átlagos munkahelyen, ha elmegy valaki, általában valamilyen ajándékkal búcsúztatják, jobb esetben még munka után be is ülnek valahova enni, inni, cseverészni. Nos, a konyhán is megvannak ezek a kedves gesztusok, sous chefünk elhagyja a konyhát a hónap végén, mindenki nagyon kedveli és már elég régóta van itt. Lesz is vacsora vasárnap, gondolom valamilyen kedves ajándékot is kap. De az igazi búcsúztatás nem egy étteremben vagy egy érzelmes ajándék mellett történik. Amennyire tudom, minden konyhának megvan a maga egyedi körülményekhez és képességekhez szabott búcsúztatási ceremóniája. Luxembourgban ez a napokon keresztül gyűjtött moslék volt.

Egy 50 literes fazékban gyűjtögették csakis a legkiválóbb alapanyagokat. Krumplihéj, zöldség maradék szóba sem jöhetett, volt viszont halbelsőség csontokkal, megmaradt levesek, krémek, fáradt olaj és persze érlelt húscafatok. A metódus egyszerű volt, figyelem elterelés, becserkészés, ráugrás, lefogás, hadakozás, öntés, időben elugrás, szánalommal vegyes örömteli kacaj, menekülés a retorzió elől. Amilyen szerencsém volt, amikor én távoztam a Lea véletlenül megtalálta azt a bizonyos fazekat a hűtőkamrában és kidobatta a mosogatóval. Így annyira elkenődtek a kollegák, hogy maradt a vacsi. No meg persze sokszor említettem, hogy a hallókészüléknek sem tenne jót valamilyen vizes, moslékos móka, csak biztos ami biztos alapon.

Ha felszolgáló távozott, viszonylag kíméletesebb volt az eljárás. Az egyik legegyszerűbb móka a tojás volt. Vége volt a műszaknak, a delikvens szép munkaruhában, a metódus is leegyszerűsödött, figyelem elterelés, hirtelen fejretojásolás, szánalommal vegyes örömteli kacaj, menekülés a retorzió elől. De persze egy vicc még másodszorra is jól sülhet el, így amikor lezuhanyozik, átöltözik, összepakol(na), akkor még egy meglepetés tojás a rend kedvéért. ÖsszepakolNA, mert a szekrénye tartalma vákumzacskóban, műanyag vödörben, mínusz 18 fokon lett tartósítva.

Itt Bergisch Gladbach-ban a körülményekhez igazodik a ceremónia, hatalmas kert, fák...és tavacskák. Ma hajnalban fagyott rendesen, reggelre felkúszott akár 2 fokig is a higanyszál. A sous chefünk termetes alkat, kb 120 kiló körül lehet, így ami egyszerűnek tűnhet elsőre az biztos nem az az ő esetében. A metódus a következő, figyelem elterelés, becserkészés, ráugrás, lefogás, hadakozás, láb és kéz ragsztószalagolás, hadakozás, láb és kéz ismét szalagozás, hadakozás, megdöntés, cipelés, hadakozás, teherkocsira pakolás a fájó hátunk miatt, kocsikázás ki az udvarra, hadakozás, leparkolás a tónál, jégvastagság ellenőrzése kövekkel, vacogás, hinta-palinta 1. kísérlet, hadakozás, hinta-palinta 2. kísérlat, hadakozás, elszabadulás, becserkészés, ráugrás, lefogás, megdöntés, utolsónagytolás, hinta-palinta 3. kísérlet, csobbanás, lihegés, önelégült mosolyok és nevetések, bizalmatlan vízbőlkisegítés, bajtárs hátrahagyás mert sietés vissza dolgozni, közben bájcsevegés hogy milyen hideg is van pedig csak tíz perce vagyunk kint és még mozogtunk is ebben a 2 fokban...

Képeket a sous chef iránti tiszteletből nem teszek fel. És hogy mennyire hagyja el a csapatot? Mindössze annyira, hogy átmegy a kastélyban található másik étterem chef pozíciójába. Ezek alapján vajon mit kap az, aki tényleg elhagyja a házat...!?

Ha bárkinek van élménye hasonló búcsúztatási ceremóniáról, kérem szépen ossza meg a kedves olvasóközönséggel!